- Időpontok és foglalás
- Program
- A részvételi díj tartalmazza
- Egyéb költség
- Felszerelés és információk
- Képek
- Szállás
- Túravezetők
Program
Első nap
Budapest Liszt Ferenc Repülőtér - Kutaisi- Kazbegi repülőtér
Várhatóan a kora hajnali órákban találkozunk Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljának indulási szintjén, a csomagfeladó pultok előtt, majd közvetlen járattal Kutaiszibe repülünk. A reptéren túravezetőnk kiosztja a szükséges technikai felszerelést és felszállunk a nagy kalandra. A délelőtti órákban érkezünk meg Kutaiszibe. Itt buszra szállunk és egy bő öt órás utat követően a késő délutáni órákban érkezünk meg Kazbegibe, ahol a szálláson lepakoljuk a zsákjainkat. A csomagokat összekészítve a vacsorát követően aludni térünk, hiszen másnap már indulunk fölfelé az alaptáborunkba.
Szállás: vendégház
Második nap
Kazbek alaptábor (3653m) trekking
Reggel korán kelünk és megreggelizünk. Innen terepjárókkal jutunk fel 2200 m-es magasságba, a XII. századi Gergeti kolostorhoz, ahonnan gyalog folytatjuk utunkat az Arsha-hágón keresztül, egészen a 3653 m-en fekvő Betlehemi házhoz. Felszerelésünket ezen a napon lovak szállítják, jelentős energiát spórolva meg nekünk. Kora este felállítjuk alaptáborunkat és elmerülünk a magashegyi konyhaművészetben.
Szállás: sátor.
Harmadik nap
Akklimaizációs túra 4300 méterig
Kényelmesen kelünk, reggelizünk, elindulunk az akklimatizációs körre, ami 4300 m-ig, a gleccserbeszállásig vezet. Ezt az utat fogjuk koromsötétben a csúcsmászás napján megismételni. Korán vacsorázunk és nyugovóra térünk. Nehéz, de izgalmas nap vár ránk.
Szállás: sátor.
Negyedik nap
Kazbek (5054m) csúcsmászás
Kora hajnali indulás után lassú léptekkel megindulunk a csúcs felé. Fejlámpánk fénye ólmosan pásztázza a poros morénás hegyoldalt . 4300 m-en ismét elérjük a gleccsert, ahol kötélpartiba rendeződünk. A végtelen havas táj és a tiszteletet parancsoló havas leejtők és serac falak árnyékában élvezhetjük a magashegyi túra minden szépségét. Hosszú gyaloglással jutunk fel a Kazbek 5054 m-es csúcsára, ahol elégedetten szúrhatjuk le a csákányunkat a táj fölé magasodó csúcstömb legmagasabb pontjára. Gratuláció és a fotózkodás után visszaereszkedünk az alaptáborba, majd a nap hátralevő részében pihenünk és regenerálódunk.
Szállás: sátor.
Ötödik nap
Kazbek alaptábor (3654m) ereszkedés Kazbegibe
Kora reggel kelünk és lebontjuk sátrainkat, majd visszaereszkedünk a Betlehemi házhoz, ahonnan lovak segítségével lehordják a nagy felszereléseket. Visszatérünk a Gergeti kolostorhoz, amit ezúttal meg is tekintünk, mielőtt visszaszállnánk a terepjárókba, melyek Kazbegibe visznek minket. Este a már megismert szálláson alszunk és a jól bevált helyen vacsorázunk. Az ágyban alvás biztonságos érzése kerít minket hatalmába és kipihenjük a hegyi izgalmakat. Szállás: vendégház. Ezen a szállásunkon egymás után két éjszakát töltünk.
Szállás: vendégház
Hatodik nap
Esőnap / Juta völgy látogatása
Ezt a napot tartaléknak tartjuk fent a hegyen esetlegesen előforduló viharos időjárás miatt. Amennyiben a csúcskísérlet megtörtént, úgy itt egy pihenőnapot tartunk és terepjárós kirándulást teszünk Jutába, ahol egy egészen kellemes és pihentető kikapcsolódásban lehet részünk.
Szállás: vendégház.
Hetedik nap
Utazás Tbiliszibe és városnézés
Reggel indulunk busszal Tbiliszibe, de útközben megállunk a méltán híres szovjet-grúz barátság emlékművénél. Tbilisziben elfoglaljuk a szállásunkat, majd körbejárjuk az óváros fő nevezetességeit, és felgyalogolunk a IV. században emelt perzsa várba, ami egészen addig uralta a láthatárt, amíg mellé nem építettek egy 20 m magas, dekoratív alumínium hölgyet... Késő délután természetesen a város messze földön híres termálfürdőinek egyikét is kipróbálhatjuk. Másnap kora reggel kipihenten autóba szállunk és Kutaiszi felé indulunk.
Szállás: vendégház
Nyolcadik nap
Érkezés Budapestre
A kora reggeli órákban érkezünk Kutaiszibe, ahonnan a repülőtérre vitetjük magunkat. Az időeltolódásnak köszönhetően várhatóan már a déli órában megérkezünk Budapestre. Itt a túravezetőnk elismerő szavait követően visszaadjuk a kölcsön kapott technikai felszereléseket és búcsút intünk egymásnak a következő - talán még nagyobb - kalandig.
- Túravezetés
- Túravezető minden költsége
- Technikai felszerelés
A túra indításához szükséges minimum létszám: 5 fő
A feltüntetett részvételi díj 440 Ft-os € árfolyamig érvényes.
- Repülőjegy: 170.000 HUF-tól
- Transzferek: 25.400 HUF
- Szállás három éjszaka panzióban reggelivel: 44 EUR-tól
- Egyéni étkezések
- Kötelező sportbaleset-biztosítás: 24.720 EUR-tól
- Opcionális belépők
- Teherhordó lovak díja: 26.000 HUF
További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.
Nyilatkozat
Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják.
Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan
programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.
A maximum csoport létszám
A Kazbeken a hegy jellegéből adódóan kis csoportos vezetést alkalmazunk. Ebbő kifolyólag 1 túravezetővel maximum 5 főt tudunk biztonsággal a csúcsra kísérni. A túlméretes kötélpartik esetében megnő a kitettebb szakaszokon a kicsúszás és a baleset veszélye. A MountainGo minden esetben a csoport biztonságát helyezi az első helyre, ennek érdekében maximalizáljuk a résztvevők számát.
FIGYELEM!
A csúcssikert garantálni annak ellenére nem tudjuk, hogy túravezetőnk felkészültsége és a használt felszerelések minősége
nagymértékben növeli a sikeres mászás esélyét. Amennyiben a túra során nem sikerül a kitűzött hegycsúcso(ka)t teljesítenünk, irodánk felelősségre nem
vonható, kártérítésre nem kötelezhető. Az expedíció esetleges egyéni megszakításából felmerülő pótlólagos költség az expedíciót megszakító személyt terheli.
A túravezető jogosult az expedícióját felfüggesztenie azon túrázónak, akinél megítélése szerint a biztonságos teljesítés megkérdőjelezhetővé válik (egészségügyi, illetve morális szempontból).
FONTOS!
A túrára való jelentkezés alapkövetelménye a már megszerzett magashegyi tapasztalat. A jelentkezést követően a túrázónak szükséges igazolnia korábbi 3000 méter feletti teljesítéseit csúcsfotókkal mellékelve. A Kazbek 5054 méteres magasságával megköveteli az előzetes tapasztalatot és a jól kiválasztott alapfelszerelések meglétét.
Szükséges felszerelés
- Vízálló, meleg, téli hegymászó bakancs
- Könnyű trekking bakancs
- Túra és merinó gyapjú zoknik
- Merinó aláöltözet (alsó és felső)
- Softshell nadrág és/vagy vízálló héjnadrág
- Meleg felső (polár, softshell, vékony pehely, primaloft, stb…)
- Vastag pehelykabát (ha sokat állsz akkor ez lesz a legjobb barátod)
- Héjkabát 20.000-30.000 mm vízállósággal
- Két-három pár kesztyű (ebből legyen 2 vízálló és meleg)
- Egy pár egy ujjas pehely kesztyű
- Sapka, sál, símaszk
- Napszemüveg és/vagy síszemüveg
- 35-literes csúcsmászó zsák
- 120 liter körüli húzózsák amit a lovak szállítanak az alaptáborba
- Egy pár teleszkópos túrabot nagy hótányérral
- Hómacska (opcionális)
- Páronként egy kétszemélyes, 4 évszakos túrasátor
- Meleg ,-10 komfort fokozatú hálózsák
- Hőszigetelt derékalj vagy hőszigetelt túramatrac
- Páronként egy gázfőző (palackot a helyszínen vásárolunk)
- Páronként javasolt egy pumpás víztisztító készülék
- Powerbank
- Izofólia, vagy vészbivak zsák
- Mobiltelefon és töltő
- Szükséges gyógyszerek és elsősegély készlet
Technikai eszközök, melyeket igény szerint biztosítunk számodra
- Egy pár kötözős túra hágóvas
- Túracsákány
- Beülő
- Sisak
Ajánlott gyógyszerek
Láz- és fájdalomcsillapító, probiotikum, széntablettam, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli.
Biztosítás
Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egészségügyi- és balesetbiztosítással. Ezt a befizetett ár nem tartalmazza! Grúziában érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia!
Elektromos áram
Gúziában a Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. A digitális fényképezőgépek és
mobiltelefonok akkumulátorait a szálláson fel lehet tölteni.
Étkezés és ivóvíz
Kazbegiben a panzióban a reggelit a szállás díja tartalmazza. A vacsorát egyénileg oldjuk meg egy közeli étteremben. A csapokból iható víz tölthető, de érdemes palackozott vizet fogyasztani.
Az alaptáborban az étkezést a csapat önellátásban valósítja meg a felhordott ellátmányból. Ivóvíz nem található a táborban. A hegyről érkező olvadék vizet szűrjük/fertőtlenítjük és forraljuk.
Időjárás
A Kaukázusban az év ennek az időszakában változékony időjárás jellemző. A völgyben előfurdulhat tikkasztó meleg és akár nagyobb esőzés is. A hegyen az időjárás rendkívül gyorsan változhat, ezért mindig legyen megfelelő ruházat kéznél. Nem ritkák a kemény mínuszok és az élénk széllökések, ezért alapvető felszerelésünkhöz tartozik a vastag pehely kabát és pehely kesztyű is. A túravezető helyszíni saját hatásköre, hogy a csoport biztonsága érdekében adott esetben a visszafordulás mellett döntsön.
Akklimatizáció
Mivel a Kazbek egy 5000 méter feletti csúcs, így a túrára kérjük érkezzen mindenki úgy, hogy gondoskodott magának egy akkimatizációs túráról 3000 méter feletti alvással. Ugyan a program tartalmaz egy akklimatizácós kört, de nem helyettesíti az előzetes felkészülést és akklimatizációt. A túrán a túravezetők folyamatosan ellenörzik a résztvevők véroxigén szintjét, és alacsony érték esetén nem javasolják a túra folytatását.
Kommunikáció
Hivatalos nyelv a grúz, de az angol és orosz nyelveket többnyire gond nélkül használhatjuk. A magyar mobiltelefon szolgáltatók Grúziában rendelkeznek roaming partnerekkel, de érkezéskor helyi SIM-kártyát is van lehetőségünk vásárolni a kedvezőbb díjszabás érdekében. Időeltolódás: +3 óra
Természetvédelem
A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények
leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem
szabad szemetelniük. Ezek a fenntartható turizmus alapjai!
Tolerancia, viselkedés
Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők
könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív
hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség.
Utazás
Diszkont légitársasággal repülünk Budapest – Kutaiszi – Budapest útvonalon. Ételt, italt a repülőn nem kapunk, érdemes a kézipoggyászban
néhány elkészített szendvicset magunkkal hoznunk. Grúziában kisbuszokkal, terepjárókkal közlekedünk.
Útiokmányok
Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy érvényes kártya formátumú személyi igazolvánnyal utazhatnak
Grúziába.
COVID19 utazási szabályozás
Grúziába a hatályban lévő beutazási szabályokról és feltételekről Konzuli Szolgálat oldalán lehet tájékozódni.
Valuta
Grúziába az euró a Grúz Lari (GEL) a hivatalos fizetőeszköz, azonban ezt csak helyben tudunk váltani, ezért Eurót érdemes magunkkal vinnünk. Készpénz kivitele a javasolt, de egyre több helyen tudjuk bankkártyánkat is használni a településeken.
Az út alatt 3 éjszakát panzióban töltünk, ahol szerény de biztos körülmények között élvezhetjük a poszt-szovjet életérzést. A Wellcome Hotel a szállás mellé biztosít reggelit is a csapatnak.
Itt megnézheted a városi szállás weboldalát: Hotel Welcome Kazbegi
A hegyi szállásunk 3 éjszakára biztosan sátrakban lesz a 3654 méter magasan fekvő alaptáborban a Bethelem háznál, ami korábban egy meterológiai állomásként szolgált. Ebben a táborban úgymond "expedíciós", nomád körülmények uralkodnak. Sátrainkat, matracainkat, hálózsákjainkat otthonról hozzuk, nem biztosítottak ezek a helyszínen.
Az út során két éjszakát utazással repülőn és buszon töltünk.