Új kalandok, egyedi kedvezmények, hasznos tanácsok a hegymászáshoz.
Ne maradj ki, nem éri meg! Első kézből értesülhetsz a MountainGo hírekről, időpontokról, új kalandokról.
Nem spamelünk és bármikor leiratkozhatsz.
Részvételi díj
Egyéb költségek
Grúzia az elmúlt években egyre kevésbé számít extrém turista desztinációnak. A Kaukázus 5000 méteres csúcsai azonban továbbra is rejtenek olyan völgyeket, ahová 7-8 óra eljutni, sőt az év öt hónapjában egyedül helikopterrel lehet bejutni. Ilyen hely Tuseti is, a maroknyi tus nép hazája.
Ha végigjárod túránkat, a lenyűgöző hegyormokon túl meredek oldalakba épült ősi kőfalvak, az iszlám, keresztény és pogány vallások ötvözéséből született mitikus szent helyek és végtelen nyugalom vár.
Ez a magashegyi túra nem igényel előzetes tapasztalatot, de az fontos, hogy szeress túrázni és bírd a több napon át tartó terhelést. A távok 14-18 km között változnak, de ehhez 500-1400 szint is társul. A szállások vendégházakban és sátorban lesznek. Ha vonzanak azok a helyek, ahol nincs tömegturizmus, akkor tarts velünk. A civilizáció távolsága okozta kényelemért bőven kárpótol az Európában nagyon kevés helyen ismert érzés, hogy itt igazán alig változott valami az elmúlt 100, 300, 1000 évben.
Ha szimpatikus a túra, kérjük, hogy jelezd felénk, hátha össze tudunk hozni valamit :)
A túra indításához szükséges minimum létszám: 6 fő
A feltüntetett részvételi díj 440 Ft-os € árfolyamig érvényes.
Összesen:
260.000 Ft-tól
Részletezés:
További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.
Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják.
Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan
programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.
Láz- és fájdalomcsillapító, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli.
Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egészségügyi- és balesetbiztosítással. Ezt a befizetett ár nem tartalmazza! Romániában érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia!
Grúziában a Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. A mobiltelefonok akkumulátorait a szálláson fel lehet tölteni.
A túrán mindenki maga gondoskodik a teljes étkezéséről és a főzéshez szükséges eszközökről (gázfőző, evőeszköz, edény, bögre, stb.). A patak vize forralva, vagy fertőtlenítve fogyasztható. A menedékházban kapható tea és sör is.
Amennyiben az időjárás kockáztatja a túra biztonságos kivitelezését, úgy a túra időpontjának elhalasztását fogjuk javasolni. A túravezető helyszíni saját hatásköre, hogy a csoport biztonsága érdekében adott esetben a visszafordulás mellett döntsön.
Hivatalos nyelv a grúz, de az orosz és angol nyelveket többnyire használhatjuk. A magyar mobiltelefon
szolgáltatók rendelkeznek a térségben roaming partnerekkel. Időeltolódásnál +3 órával kell számolni.
A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények
leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem szabad szemetelniük. Ezek a fenntartható turizmus alapjai!
A Retyezátban élnek medvék, akik jobban félnek az embertől mint fordítva, de a nem kívánatos találkozás elkerülendő. Ezért fokozottan szükséges figyelni a helyi előírásokra és a szabályok betartására. A kijelölt ösvényeket nem hagyjuk el és csoportban mozgunk. A túravezetőnél szükség esetén van megfelelő medve riasztó.
Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők
könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív
hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség.
A túrára repülővel utazunk, amit a részvételi díj nem tartalmaz. A repülőjegy foglalásban segítünk.
Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy érvényes kártya formátumú személyi igazolvánnyal utazhatnak Grúziába.
Készpénzben USD-vel vagy EURO-val készülj, melyet a helyszínen át tudsz váltani. A váltásban túravezetőd segít.
A túra során egyszerű vendégházakban és sátorban alszunk. A vendégházas szállásokon melegvizes fürdésre van lehetőség. Ezeken a helyeken igényelhető reggeli és vacsora is. Elektromos készülékek feltöltésére itt van lehetőség.
A sátras éjszakák során használt táborok, a lakott településtől messze találhatóak, ahol csupán (iható) forrásvíz áll rendelkezésre. Sátor (páronként elég egy), meleg (3-4 évszakos) hálózsák és jól szigetelő derékalj szükséges.

Vedd fel velünk a kapcsolatot és személyreszabottan segítünk hegymászó és túra céljaid megvalósításában.
Engedélyek beállítása
A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk. Az alábbiakban az egyes kategóriák alatt részletes információkat találsz minden sütiről.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó cookie-k segítenek elmenteni beállításokaz és szükség esetén biztosítják a harmadik féltől származó tartalmak megjelenítését (pl. videók beágyazása a YouTube-on keresztül, a Google Web Fonts használata webhelyünk jobb megjelenéséért, a Google Térkép beágyazása, a webhely forgalmának elemzése a Google Analytics segítségével, stb). Ezeket a sütiket csak előzetes hozzájárulás után tároljuk a böngészőben.
Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.
További információk
Szükséges
Mindig aktív
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
Funkcionális
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban, úgy mint például videók beágyazása a Youtube segítségével, Google Web Fonts használata, hogy szebbé varázsoljuk oldalunkat, Google térképek beillesztése, stb.
Analitika
Weboldalunkon a Google Analytics webelemző szolgáltatás funkcióit használjuk a felhasználói viselkedés elemzésére és weboldalunk optimalizálására.
Adatvédelmi beállítások
A látogatói élmény fokozása illetve egyes tartalmak megjelenítése érdekében sütiket (cookie) használunk. Az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz a sütik használatához. További információk