Tartalomjegyzék

Nekem való a túra? Hogyan válasszak túrát?

Előzetes tapasztalatot nem kívánó túrák

A MountainGo kínálatában szerepelnek olyan túrák, melyek nem kívánnak semmilyen előzetes magashegyi, hegymászó tapasztalatot. Nem baj, ha nem jártál még ilyen magasan, nem baj, ha nem használtad még a túrán szükséges technikai felszereléseket (hágóvas, jégcsákány, belülő, sisak, via ferráta kantár, lavina jeladó stb…). Ezeknél a túráknál mindig “nulláról” indulunk, a túravezető minden szükséges elméleti és gyakorlati tudást is átad az eszközhasználatól.

A túrázói tapasztalat és a sportos előélet azonban szinte minden esetben fontos és elvárt, hiszen magashegyi környezetben, több órán vagy egész napon keresztül fogsz mozogni.

Előzetes tapasztalatot igénylő túrák

A tapasztaltot kívánó túráknál a túra oldalán elérhető tájékoztatóban találsz információt. Kérjük, hogy ezeket a javaslatokat vedd komolyan. 

Közös éredekünk, hogy a résztvevők megfelelő felkészültséggel érkezzenek, hiszen ennek hiányában nem csak a túra sikerességét, élményét veszélyeztetik, hanem saját, társaik és a túravezető testi épségét is.

A MountainGo szívesen nyújt segítéget a megfelelő túra kiválasztásában, a fokozatos felkészülésben egy-egy nagyobb cél felé. Ha nem vagy biztos a dolgodban, inkább vedd fel velünk a kapcsolatot.

Amennyiben a túrázó megfelelő tapasztalat nélkül jelentkezik úgy a MountainGo fenntartja a jogot, hogy jelentkezését elutasítsa. A megfelelő tapasztalat megléte, minden esetben a túrázó felelőssége. 

Amennyiben a túrázó megfelelő tapasztalat, felszerelés hiányában vagy nem elégséges egészségügyi állapotban érkezik a túrára, a túravezető eltanácsolhatja a túrától, mely döntést a túrázó köteles tiszteletben tartani. Az ilyen esetek a túrázó részéről történő szerződés felmondásnak minősülnek. További információ ÁSZF VI/2.

Túrával kapcsolatos információk

A jelentkezés menete

A MountainGo túráira minden esetben az online jelentkezési lap kitöltésével kell jelentkezni, amely az adott túra oldalán érhető el a Foglalás/Jelentkezés gombra kattintva. 

A hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap beérkezéséről rendszerünk két féleképpen is értesít.

  1. A jelentkezés után a weboldalon betölt a “Sikeres jelentkezés” oldal.
  2. A megadott email címre, email visszaigazolót küld a MountainGo rendszere. 

Amennyiben ez az email visszaigazolás nem érkezett meg, kérjük:

  1. Ellenőrizd, hogy jó email címet adtál-e meg. Ezt a jelentkezés után a weboldalon betöltő “Sikeres jelentkezés” oldalon tudod megtenni, ahol láthatod a jelentkezéskor megadott email címedet
  2. Ellenőrizd a SPAM/Levélszemét mappát és ha esetleg ott landolt a leveled, állítsd be, hogy ez a levél nem SPAM. Gmail-es cím esetén itt egy kis segítség, hogy ezt hogyan tudod megtenni.

Jelentkezési határidő

A rövidebb, európai, teleautós utakra általában 3-4 hónappal az indulás előtt érdemes bejelentkezni. Népszerű túráknál azonban nem ritka, hogy már 6-9 hónappal az indulás előtt elfogynak a helyek. Szigorú jelentkezési határidő tehát nincsen, amíg a honlapon látsz szabad helyet, addig jelentkezhetsz.

A hosszabb repülős utaknál, 4-8 hónappal az indulás előtt javasolt a jelentkezés. 

A jelentkezés érvényessége

A jelentkezésed onnantól érvényes, hogy a részvételi díj foglalót befizetted, amely a részvételi díj 40%-a.

A részvételi díj hátralékról időben fogunk tájékoztatni, legkésőbb az indulás előtt 30 nappal szükséges rendezni. Az ehhez szükséges számlát mindig emailben küldjük. 

Fizetési lehetőségek

Túráinkra befizethetsz bankkártyával, közvetlenül a jelentkezés után vagy választhatod az utalást. Utalás esetében mindig várd meg, hogy megérkezzen hozzád a számla.

Kérjük, hogy kizárólag a számla sorszámát tüntesd fel az utalási közleménybe és mindig pontos összeget utalj. Ellenkező esetben lehet, hogy nem vagy csak nehezen tudjuk beazonosítani a befizetésedet.

Szervezési lépések

A jelentkezés után visszaigazoló emailt kapsz a jelentkezésed részleteiről. Később a túra időpontjának közeledtével az alábbiakra számíthatsz.

Amennyiben az adott túra nem indul, időben tájékoztatunk. 

Rövid 1-5 napos, európai túrák, legyakrabban autós utazással

  1. A túra előtt 14 nappal egy emlékeztető levelet küldünk és néhány fontos részletet a túrád kapcsán. Azt ezt követő napokban segítséget nyújtunk a teleautós kiutazáshoz. Erről bővebben itt olvashatsz.
  2. A túra indulása előtt 5-7 nappal várható a túra részleteit érintő, utolsó összefoglaló tájékoztató levél. 

Ebben az indulás előtti találkozó pontos időpontja, részletei, szükség esetén a túravezető elérhetősége, szállással kapcsolatos tudnivalók lesznek benne.

Fontos! Amennyiben az időjárás, lavinahelyzet nem teszi lehetővé, úgy bizonyos esetekben akár a túra indulása előtt 1-2 nappal is elképzelhető, hogy módosításra, lemondásra kerül a túra. Nálunk minden esetben a túrázók biztonsága az első.

Hosszabb, Európán kívüli túrák, repülős utazással

  1. A túra előtt 3-4 hónappal kezdjük el egyeztetni a kiutazási részleteket,  segítséget nyújtunk a repülős kiutazáshoz. Erről bővebben itt olvashatsz.
  2. A túra indulása előtt 8-10 nappal várható a túra részleteit érintő, utolsó összefoglaló tájékoztató levél. Ebben az indulás előtti találkozó pontos időpontja, részletei, szükség esetén a csapattársak elérhetősége, a túravezető elérhetősége, szállással kapcsolatos tudnivalók lesznek benne.

Kiutazás a túra helyszínére

A MountainGo túrákra a kiutazás minden esetben egyéni, az iroda kiutaztatást semmilyen formában nem vállal. A túra helyszínére a túrázók felelőssége az eljutás. További információ ÁSZF VI/2.

Teleautós utazás

A telautós utazás azt jelenti, hogy a résztvevők közül egy/vagy több ember vállalja, hogy autóval érkezik a túrára ezzel segítve a túrázók és a túravezető kijutását a helyszínre. Az ilyen túrák esetében, a túrázók továbbá vállalják, hogy a túravezetőt/túravezetőket is eljuttatják a helyszínre.

Az autós utazás a kiscsoportos utazási stílus velejárója. Amennyiben ez számodra elfogadhatatlan, akkor kérjük, hogy ne jelentkezz a túrára.

Autó hiányában a MountainGo autóbérlést javasol, melynek költsége és szervezése a túrázók közös feladata.

Az autó költségeit az autóban ülök egyenlőre részekre osztják. 

A túravezető az utazási költség maximum egynegyed részével járul hozzá a kiutazás költségeihez, függetlenül az autóban ülők létszámától. 

A MountainGo segítséget nyújt a telautós utazás megszervezésében, a kommunikáció egyszerűsítése érdekében.

Repülős utazás

A MountainGo a repülőjegyek megvásárlásáshoz információt nyújt a túrázó kérésére – így például javaslatot tehet az indulási, érkezési időre.

A MountainGo nem vállalja a repülőjegyek megvásárlását, repülőjegyeket nem értékesít a túrázók számára.

Az esetlegesen közölt repülőjegy árák mindig tájékoztató jellegűek, az árakban történő változásokért, az esetlegesen felmerülő többlet költségekért a MountainGo nem vállal felelősséget. 

A túrázó eltérhet a javasolt repülőjegyektől, de minden esetben a túrázó felelőssége a túra helyszínére való eljutás és az onnan való hazautazás.

Bizonyos esetekben a túra megkívánja, hogy a túravezető előbb utazzon ki a túra helyszínére és a túra végeztével később utazon haza. A MountainGo nem garantálja, hogy a túravezető a túrázó csapattal utazik a túra helyszínére.

Szállás foglalás

A szállásokat a túra idejére és a programban szereplő utazási napokra a MountainGo foglalja le, ezzel neked nem lesz feladatod. Ez alól kivétel képezhetnek egyes túrák, de erről minden esetben tájékoztatunk, erre külön nem szükséges tehát rákérdezned.

Fontos tudni, hogy a szállás foglalás nem egyenlő azzal, hogy a túra részvételi díjja tartalmazza a szállás díját. Erről minden esetben az adott túra oldalán tájékozódhatsz a “Szállás” fül alatt.

Felszerelés

Minden túra oldalán találsz egy felszerelés listát, a „Felszerelés és infó” fül alatt. Kérjük, hogy eszerint, hiánytalanul pakolj. 

A technikai felszerlést (hágóvas, jégcsákány, lavina szett, via ferráta szett, beülő, sisak) mindig a célpontnak megfelelően csomagoljuk össze neked. Ezeket a felszereléseket a túravezető fogja odaadni neked a túra helyszínén vagy repülős utazások előtt átveszed az irodánkban.

Milyen bakancsot hozzak a túrára?

A megfelelő bakancs típusa minden esetben fel van tüntetve az adott túra oldalán, a “Felszerelés és infó” fül alatt. Amennyiben további segítségre van szükséged, mindenképpen nézd át ezt a tájékoztatót. Ezekkel az ismeretekkel profin ki tudod majd választani a neked megfelelő bakancsot.

Magashegyi és hegymászó ruházat kisokos – felszerelés listával

Ez a cikk abban segít, hogy megtanuld kiválasztani a hegymászó ruházatot, úgy, ahogy a profik csinálják. Megismered a legfontosabb ismérveket, ami alapján már könnyedén tudsz jó döntést hozni, mielőtt rendelsz vagy bemész nézelődni egy outdoor túraboltba.

Milyen hátizsákot hozzak a túrára?

A megfelelő hátizsák, űrtartalma, típusa minden esetben fel van tüntetve az adott túra oldalán, a “Felszerelés és infó” fül alatt. 

Biztosítás

Betegség- és balesetbiztosítás magashegyi környezetben

A betegség- és balesetbiztosítás minden túránkon kötelező. Biztosítás hiányában tehát senki nem vehet részt a túrán.

A legkényelmesebb számodra ha az általunk kínált biztosítást kötöd.

Partnerünk az EUB, náluk kötjük meg a magashegyi környezetben is érvényes balesetbiztosítást. 

Az EUB balesetbiztosításai tartalmazzák a magashegyi környezetből történő mentést is, ami egyes esetekben akár helikopter mentést jelent. A speciális biztosításaik 6900 méteres magasságig megfelelőek.

Jelentkezéskor jelezd felénk az űrlapon, ha szeretnél biztosítási ajánlatot kérni. 

Amennyiben úgy döntesz, hogy saját felelősségre, máshol kötsz biztosítást, mindenképpen figyelj arra, hogy megfelelő fedezetet nyújtson magashegyi környezetben is. 

Sztornó vagy útlemondási biztosítás

Nagyértékű, hosszú túráknál mindenképpen javasoljuk a sztornó vagy útlemondási biztosítás megkötését, melyet szintén az EUB-nál kötünk. 

A sztornó vagy útlemondási biztosítás lehetővé teszi, hogy indokolt esetben, megfelelő orvosi dokumentumok bemutatásával, a biztosító megtéríti a lemondással járó költségeket. Fontos tudni, hogy a részvételi díjra és a repülőjegyre külön kell sztornó biztosítás kötni és minden esetben van önrész.

Lemondásod okát a megfelelő orvosi igazolásokkal együtt kell a biztosítónak benyújtanod. Ebben a MountainGo segítséget nyújt, de minden esetben egyénileg intézendő.

A biztosítás pontos ára a túra / repülőjegy értékéből százalékosan kerül kiszámításra.

Ha szeretnél sztornó biztosítást kötni, kérjük, hogy ezt jelezd felénk a jelentkezéskor.