• Időpontok és foglalás
  • Program
  • A részvételi díj tartalmazza
  • Egyéb költség
  • Felszerelés és információk
  • Túravezetők
Kis türelmet...

 

 

Program

Túranap

Kiutazás és ferrata túra a Hohewand-on majd hazaérkezés

Kora reggel indulunk Budapestről, hogy bevegyük a Hohewand meredek szirtjeit. Nagyjából 3 órás út áll előttünk Kleinen Kanzelig, ami túránk indulópontja lesz.
Mindenki megkapja szükséges felszerelést, és szűk egy órás túrát követően megérkezünk a Hubertushaushoz, ahonnan több ferrátánk is indul majd. A
túravezető elmondja a legfontosabb biztonságtechnikai szabályokat, valamint az eszközhasználat pontos módját. Ezt követően kezdetét veszi az első
bemelegítő mászás, ahol egy könnyű úton rázódhatunk bele a ferrátázás mozgásvilágába. Ezután lehetőség van ismételni, vagy átsétálunk a hosszabb utak
egyikére, ahol a nagyobb kitettséget és technikásabb megoldásokat tapasztalhatjuk meg. Útközben túravezetőnk mindenben segít, hogy minél jobban
elsajátítsuk az alapvető mozgást és a biztonságos mászást. Egész utunkhoz gyönyörű kilátás társul, ami felejthetetlenné teszi a túrát. A nap folyamán
minimum kettő ferrata utat végig járunk. Késő délután ismét autóinkba szállunk és az esti órákban érkezünk meg Budapestre.
Ferrata maximális nehézsége: C/D

  • Túravezetés
  • Túravezető utazási költsége
  • Technikai felszerelés (via ferrata kantár, beülő, sisak)

A túra indításához szükséges minimum létszám: 4 fő
A feltüntetett részvételi díj 440 Ft-os € árfolyamig érvényes.

  • Kiutazás telekocsi rendszerben
  • Étkezés
  • Kötelező sportbaleset-biztosítás: 1260 HUF-tól

További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.

Nyilatkozat

Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják.

Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan
programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.

Szükséges felszerelés

  • Könnyű merevebb talpú bakancs vagy beszállócipő
  • Kényelmes túrazokni
  • Hőmérsékletnek megfelelő aláöltözet vagy póló
  • Sztreccs túranadrág
  • Meleg felső hidegebb időre
  • Szél és vízálló héjkabát
  • Egy pár kerékpáros vagy gumírozott tenyerű szerelő kesztyű vagy via ferrata kesztyű
  • Csősál ajánlott
  • Napszemüveg 
  • 10–20literes túrazsák, vagy terepfutó zsák amivel könnyen tudsz mozogni

Technikai eszközök, melyeket igény szerint biztosítunk számodra:

  • Via ferrata kantár
  • Beülő
  • Sisak

Ajánlott gyógyszerek

Láz- és fájdalomcsillapító, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. 

Biztosítás

Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egészségügyi- és balesetbiztosítással. Ezt a befizetett ár nem tartalmazza! Ausztriában érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia! 

Az EUB biztosító partnereként, a kötelező extrémsporbaleset/hegymászó biztosításban tudunk segíteni.

Étkezés és ivóvíz

Mindenkinek szükséges sajátmagának gondoskodnia az étkezéséről. Minimum 1-1.5 liter folyadékkal szükséges készülni. A túra után lesz lehetőség a Weichtalhausban is ételt, illetve italt vételezni.

Időjárás 

Amennyiben az időjárás-előrejelzés kockáztatja a túra biztonságos kivitelezését, úgy a túra időpontjának elhalasztását fogjuk javasolni. A túravezető helyszíni saját hatásköre, hogy a csoport biztonsága érdekében adott esetben a visszafordulás mellett döntsön.

Kommunikáció

Hivatalos nyelv a német, de az angol és német nyelveket többnyire gond nélkül használhatjuk. A magyar mobiltelefon
szolgáltatók rendelkeznek a térségben roaming partnerekkel. Időeltolódással nem kell számolnunk.

Természetvédelem

A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények
leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem
szabad szemetelniük. Ezek a fenntartható turizmus alapjai!

Tolerancia, viselkedés

Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők
könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív
hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség.

Utazás

A túrára telekocsis utazást javaslunk, aminek megszervezésében természetesen adunk segítséget a csoportnak.

Útiokmányok

Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy érvényes kártya formátumú személyi igazolvánnyal utazhatnak
Ausztriába.

Valuta

Ausztriában az euró (EUR vagy €) a hivatalos fizetőeszköz, ezt érdemes magunkkal vinnünk.