• Időpontok és foglalás
  • Program
  • A részvételi díj tartalmazza
  • Egyéb költség
  • Felszerelés és információk
  • Szállás
  • Túravezetők
Kis türelmet...

 

 

Program

Első nap

Utazás Isztambulba

Az első nap utazással telik, Budapestről indulva Isztambulba repülsz. A járattól függően egy gyors városnézés is beleférhet, de dönthetsz úgy, hogy a keleti forgatag helyett a reptéri pihenőban hangolódsz a rád váró napokra.

Második nap

Érkezés a hegy lábához

Az isztambuli átszállás után Törökország keleti részén Agriban vagy Igdirben landolsz. (Az érkezési reptéret a legkedvezőbb járat alapján döntjük el.) Innen még valamivel több mint egy órás transzferrel jutsz el Dogubayazitba, az Ararát lábához. A délután folyamán elfoglalod a szállást (egyszerű, két ágyas hotel szobák, fürdőszobával) és ha van még erőd kicsit körülnézel Dogubayazitban.

A környéken van pár látnivaló, az 1600-as években épült İshak paşa-palotát mindenképpen érdemes meglátogatni. Amennyiben az érkezés napján ez nem fér bele, levezető programnak is jó választás.

Harmadik nap

Alaptábor 3200 m

A reggelit követően kisbuszos transzferrel közelítjük meg az Ararátot. A 2200 méteren lévő "parkolóban" már várnak a teherhordó lovak. Itt egy kis logisztikai rendszerezés után a felszerelésünk jelentős részét átadjuk, majd kényelmes tempóban, 20-30 literes kishátizsákjainkkal elindulunk a 3200 méteren fekvő táborig, ahol az éjszakát töltjük.

A gyaloglás nem különösebben megerőltető (kb. 3-4 óra), de az 1000 méter szint és a magasság azért kellemes lefáraszt. Fontos, hogy ne rohanj, mert a szervezetnek még szokatlan a ritka levegő.

Szállásunk előre felállított, 2 személyes sátrakban lesz. A táborba érve már készül a vacsora, amelyre várva a helyi finomságokkal tömheted a bendődet.

Negyedik nap

Akklimatizációs túra

Reggeli után a 4200 méteren fekvő kettes tábor irányába indulunk. A cél a lassú, fokozatos akklimatizáció. Ezen a napon elképzelhető, hogy csak 3900-4000 méterig túrázunk, nem kell kihajtani magunkat, de fontos a mozgás. Kora délutánra visszatérünk a 3200 méteren fekvő táborba, így a pihenés sokkal hatékonyabb.

Ötödik nap

Kettes tábor

Az előző napi útvonalat követve, ezen a napon a kettes táborig túrázunk. A táv teljesítésére az egész nap előttünk áll, nem érdemes szaladni. A kiadós vacsora utána korán térünk nyugovóra a 4200 méteren felállított sátrainkban, ugyanis másnap éjfélkor már csörög a vekker.

A csúcstámadára szánt holmidat még az este összepakolod, így reggel flotabbul megy majd a kómás készülődés. Sokat nem fogsz aludni, ezen a magasságon nem könnyű mélyen aludni. Nem érdemes ezen izgulni, ilyen játék ez a magashegyi túrázás.

Hatodik nap

Csúcstámadás

Éjfél körül már minden sátorból halk neszelés szűrődik ki és szépen lassan felkapcsolódnak a fejlámpák. Bakancsot húzol, megiszol egy forró teát és némi reggelit is megpróbálsz leerőlteni a torkodon.

Hajnali egykor pedig már vígan baktatsz a vulkáni hamuval borított ösvényen. A csúcsot kitartó gyaloglással (kb. 5-6 óra) a reggeli órákban éred el. A világ tetetjén érezheted magad, hiszen a környéken minden alattad terül el. A fennséges kilátásért megéri egy kicsit szenvedni.

A csúcsfotók után még hosszú út vár rád, hiszen ezen a napon egészen az alaptáborig ereszkedsz. A 3200-as táborban finom lakomával vár a kurd szakács, amely biztosan jól fog esni az egész napos kihívás után.

Hetedik nap

Vissza a városba

Reggeli után még egy könnyed, 2 órás gyaloglás vár a 2200 méteren fekvő parkolóig. Ez már szinte levezetés. A transzferrel visszamész a hotelbe. Forró zuhany, helyi finomságok és egy kis ünneplés dukál.

Nyolcadik nap

Utazás haza

Búcsút intve az Ararátnak, Isztambulon keresztül elindulsz hazafele.

  • Túravezetés (helyi hegyivezetővel és magyar hegyi túravezetővel)
  • Túravezető minden költsége
  • Technikai felszerelés

A túra indításához szükséges minimum létszám: 8 fő
A feltüntetett részvételi díj 450 Ft-os € árfolyamig érvényes.

  • Helyi trekking csomag díja: 450 EUR
    • Szállás (hotelben és sátrakban)
    • Étkezés a trekking alatt (napi 3x)
    • Transzferek
    • Hordárok és lovak díjai
    • Tábori ellátás
  • Vízum: 50 EUR
  • Ajánlott oltások
  • Kiutazás repülővel: 315 EUR-tól
  • Kötelező sportbaleset-biztosítás: 24.720 HUF-tól

További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.

Nyilatkozat

Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják.

Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan
programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.

Szükséges felszerelés

  • Vízálló, meleg, téli hegymászó bakancs (csúcsnapra)
  • Trekking bakancs (A többi túrnapra B típusú kényelmes, trekking bakancs elegendő.)
  • Két pár merinó gyapjú zokni
  • Merinó aláöltözet (alsó és felső)
  • Softshell nadrág és/vagy vízálló héjnadrág
  • Meleg felső (polár, softshell, vékony pehely, primaloft, stb…)
  • Vastag pehelykabát (ha sokat állsz akkor ez lesz a legjobb barátod)
  • Két-három pár kesztyű (ebből legyen 2 vízálló és meleg)
  • Sapka, sál, símaszk
  • Napszemüveg és/vagy síszemüveg
  • 30 literes túrazsák, amibe a szükséges eszközök is elférnek a személyes holmikon felül
  • Duffel zsák (ebben kerülnek azok a holmik, amikre napközben nincsen szükséged. A teherhordó lovak szállítják, így javasoljuk a vastag és strapabíró anyagból készült duffel zsákot.)
  • Meleg, 4 évszakos hálózsák
  • Egy pár teleszkópos túrabot nagy hótányérral
  • Technikai eszközök, melyeket igény szerint biztosítunk számodra: egy pár kötözős túra hágóvas

Ajánlott gyógyszerek

Láz- és fájdalomcsillapító, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli.

Biztosítás

Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egészségügyi- és balesetbiztosítással. Ezt a befizetett ár nem tartalmazza!

Elektromos áram

A Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. A digitális fényképezőgépek és
mobiltelefonok akkumulátorait a szálláson fel lehet tölteni.

Étkezés és ivóvíz

A falubeli szállások ára csak a reggelit tartalmazza. A hegyi napok során napi háromszori étkezés és az ivóvíz biztosított. Csokit, energiaszelet tartalékban hozhatsz magaddal.

Időjárás

Az Ararát rendkívül hideg és szeles lehet, főként a csúcsnap éjjele. A csípős hidegben kiemelten fontos a megfelelő réteges, szélálló öltözet. A túravezető helyszíni saját hatásköre, hogy a csoport biztonsága érdekében adott esetben a visszafordulás mellett döntsön.

Kommunikáció

Hivatalos nyelv a török, de az angol nyelvet többnyire gond nélkül használhatjuk. 

Természetvédelem

A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények
leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem szabad szemetelniük. Ezek a fenntartható turizmus alapjai!

Tolerancia, viselkedés

Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők
könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség.

Utazás

A túrára repülővel utazunk ki, a repülőjegy foglalásban segítünk.

Útiokmányok

Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel utazhatnak ki Törökországban. 
Valuta: Készpénz kivitele a javasolt (USD vagy EURO), bankkártyát nem igazán tudunk használni. A pénzváltásban a helyszínen segít a túravezető.

A túra előtt és utána az éjszakát egyszerű hotelekben töltjük (2 ágyas, fürdőszobás) a hegy lábánál. A hegyen a szállás sátorban lesz, de csak saját hálózsákot kell hozni. A hálózsák meleg, 4évszakos zsák legyen, min. mínusz 5 fokos komfortú. A derékalj és a sátor biztosítva lesz mindenki számára.