• Időpontok és foglalás
  • Program
  • A részvételi díj tartalmazza
  • Egyéb költség
  • Felszerelés és információk
  • Szállás
  • Túravezetők
Kis türelmet...

 

 

Program

Első nap

Budapesten kora reggel egy előre egyeztetett helyen találkozunk, hogy együtt induljunk hétvégi, téli kalandunkra. Körülbelül 580 km-t utazunk a Magas-Tauern Nemzeti Parkig, ami az osztrák Alpok egyik igazi gyöngyszeme. A hóval borított mellékutak megkövetelhetik a hóláncokat is – ne felejtsük otthon őket! Dösen parkoló 1450 m-en fekszik, itt válunk meg autóinktól. Nehéz zsákjainkat hátunkra véve elindulunk egyenletes tempóban felfelé, szállásunk irányába. Célunk a 2275 m-en található Artur von Schmidt Haus, ami a téli időszakban zárva van ugyan, de egy remekül felszerelt winterraum (téli szállás) ilyenkor is a vállalkozó szellemű túrázók rendelkezésére áll. Tudni kell a téli szállásokról, hogy nincs előre bejelentkezés és szállásfoglalás, így előfordulhat, hogy más csoport is ott tölti az éjszakát. Amennyiben nem áll rendelkezésre szabad ágy, a magunkkal hozott matracokat, derékaljakat és hálózsákot vetjük be. Miután berendezkedtünk, következhet a téli technikák és fogások ismétlése, illetve elsajátítása. Amit mindenképpen átveszünk: a csákány és hágóvas helyes használata, valamint lavinatechnikai alapismeretek. Vacsoránkat mi magunk főzzük olvasztott hóból és a magunkkal hozott ételekből. Este korán nyugovóra térünk. Szállás: winterraum

Második nap

Säuleck (3086m) csúcstúra

Korai kelést és bőséges reggelit követően elindulunk, hogy bevegyük a csúcsot. A hajnali fagyos hangulatot varázslatossá teszi fejlámpáink fénye és hágóvasaink sistergése-kopogása a jeges-firnes hegyoldalban. Túránkat vagy a normál úton, vagy – hóhelyzettől függően – a Dössener See megkerülésével tudjuk teljesíteni, erről a túravezető dönt a helyszínen. Körülbelül délben érünk fel a Säuleck 3086 m-es csúcsára, ahol lélegzetelállító panoráma fogad minket. A gratulációkat és csúcsfotókat követően megkezdjük ereszkedésünket vissza a házhoz. Kimerülve, de büszkén érkezünk vissza a csúcsmászásról, és újabb főzésbe kezdünk, hogy pótoljuk az elvesztett energiát és felmelegedjünk a jeges széltől átfagyott állapotunkból. A nap további részében jót pihenünk, de lehetőség lesz picit gyakorolni a hegyi technikai ismereteket is. Szállás: winterraum

Harmadik nap

Leereszkedés és hazautazás

Reggeli után összepakolunk, elhagyjuk szállásunk és megkezdjük az ereszkedést autóinkhoz. Egy utolsó pillantást vetünk a festői, dermedt katlanra, ami az otthonunkat jelentette az elmúlt napokban és újra a civilizáció felé vesszük az irányt. Nagyjából 2-3 óra alatt érünk vissza a parkolóhoz, ahol a felszereléseket visszaadjuk a túravezetőnek és elindulunk haza Magyarországra. Autóinkkal várhatóan a kora esti órákban érkezünk vissza Budapestre.

  • Túravezetés
  • Túravezető minden költsége
  • Technikai felszerelés

A túra indításához szükséges minimum létszám: 4  fő

A feltüntetett részvételi díj 440 Ft-os € árfolyamig érvényes.

  • Kiutazás telekocsi rendszerben
  • Szállás (becsület kassza): 13 EUR
  • Étkezés
  • Kötelező sportbaleset-biztosítás: 3780 HUF

További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.

Nyilatkozat

Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják.

Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan
programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.

Szükséges felszerelés

  • Vízálló, meleg, téli hegy mászóbakancs
  • Két pár merinó gyapjúzokni
  • Merinó aláöltözet (alsó és felső)
  • Softshell nadrág és/vagy vízálló héjnadrág
  • Meleg felső (polár, softshell, vékony pehely, primaloft, stb…)
  • Vastag pehelykabát (ha sokat állsz akkor ez lesz a legjobb barátod)
  • Két-három pár kesztyű (ebből legyen 2 vízálló és meleg)
  • Sapka, sál, símaszk
  • Napszemüveg és/vagy síszemüveg
  • 40–55 l-es túrazsák (lehetőleg legyen rajta csákánytartó fül)
  • Egy pár teleszkópos túrabot nagy hótányérral
  • Fejlámpa, pótakkumulátor vagy elem
  • Hálózsák -5°C komfort fokozattal minimum
  • Derékalj, túramatrac
  • Gázfőző, gázpalack, edény, evőeszköz
  • Zacskós ételek (liofilizált ételek a legjobbak), energia szeletek, hideg élelem

Technikai eszközök, melyeket igény szerint biztosítunk számodra

  • Egy pár hótalp
  • Egy pár kötözős túra hágóvas
  • Teljes lavinamentő szett (jeladó, lapát, szonda)
  • Beülő
  • Túracsákány

Ajánlott gyógyszerek

Láz- és fájdalomcsillapító, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli.

Biztosítás

Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egészségügyi- és balesetbiztosítással vagy Alpenverein tagsági kártyával. Ezt a befizetett ár nem tartalmazza! Ausztriában érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia!

Elektromos áram

A házban nem lesz lehetőség töltésre és nincs világítás. Mindenkinek szükséges gondoskodnia saját powerbankról.

Étkezés és ivóvíz

A túra során magunknak készítünk ételeket hóolvasztással. Az ehhez szükséges eszközökről (gázfőző, gázpalack, edény,
evőeszköz) magunknak szükséges gondoskodni. Ivóvizet is hóolvasztással nyerünk, érdemes hozni víztisztító cseppeket és tablettákat.

Időjárás és lavinahelyzet

Mivel ez egy téli hegymászó túra így az objektív tényezők szerepe is jelentős lehet, kérlek ezt vedd figyelembe. A hegy a friss havazások, olvadások és szélfúvások következtében fokozott figyelmet igényel lavina-kérdésben. Amennyiben az időjárás előrejelzések és/vagy a lavinahelyzet kockáztatja a túra biztonságos kivitelezését, úgy a túra időpontjának elhalasztását fogjuk javasolni. A túravezető helyszíni saját hatásköre, hogy a csoport biztonsága érdekében adott esetben a visszafordulás mellett döntsön

Kommunikáció

Hivatalos nyelv az osztrák, de az angol nyelvet is többnyire gond nélkül használhatjuk. A magyar mobiltelefon
szolgáltatók rendelkeznek a térségben roaming partnerekkel. Időeltolódással nem kell számolnunk.

Természetvédelem

A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények
leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem szabad szemetelniük. Ezek a fenntartható turizmus alapjai!

Tolerancia, viselkedés

Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők
könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív
hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség.

Utazás

A túrára telekocsis utazást javaslunk, aminek megszervezésében természetesen adunk segítséget a csoportnak. Télen ezen a hegyi autós útszakaszon hólánc és/vagy 4x4 meghajtás szükséges.

Utiokmányok

Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy érvényes kártya formátumú személyi igazolvánnyal utazhatnak
Ausztriába.

Valuta

Ausztriában az euró (EUR vagy €) a hivatalos fizetőeszköz, ezt érdemes magunkkal vinnünk. Készpénz kivitele a javasolt, bankkártyát nem tudunk használni a menedékházakban. 

Az éjszakát a télen zárva tartó Arthur von Schmidt Haus téli szállásán töltjük félnomád körülmények között. Hálózsákot és derékaljat szükséges magunkkal hoznunk, mert kevés a szabad ágyak száma, de kellő hely van ahhoz, hogy a földön éjszakázzunk, ha úgy kívánja a helyzet. Előfordulhat, hogy nem mindenkinek jut azonos minőségű fekhely.

Itt megnézheted a szállás weboldalát: https://www.arthurvonschmidhaus.at/