- Időpontok és foglalás
- Program
- A részvételi díj tartalmazza
- Egyéb költség
- Felszerelés és információk
- Képek
- Szállás
- Túravezetők
No details found.
Program
Első nap
Érkezés Marokkóba
Budapesten repülőre ülsz és járattól függően általában egy átszállással érkezel Marrakesh repterére. Itt már vár a taxi/transzfer, amellyel Imlilbe, a Toubkal lábához utaztok. A hegyi faluig az út 60 km, de kb. 1.5 órát vesz igénybe.
Imlilben (1700m) egyszerű panzióban száll meg a csapat. Másnap indul a túra a mendékházig (Refuge du Toubkal), így érdemes korán nyugovóra térni.
Második nap
Túra a menedékházba (Refuge du Toubkal - 3207m)
Reggeli után egy kiadós nap vár, 1500 méter szintkülönbség választ el a Refuge du Toubkal (3207m) menedékháztól. Lassú tempóban, sok-sok megállóval haladsz felfelé, útközben akár frissen facsart narancslevet is vehetsz a helyieketől.
A faluban egyébként teherhordó öszvér is bérlehető, amennyiben sprólnál az energiákkal a csúcsnapra. A menedékházba érve elfogyasztod a vacsorát, majd becsusszansz a meleg hálózsákodba.
Harmadik nap
Akklimatizációs túra
A mai nap célja elsősorban az akklimatizáció, így szervezetünket érdemes kicsit megdolgoztatni. A menedékházból szerencsére több 3-4 ezres csúcs irányába is el lehet túrázni.
Amennyiben azonban az időjárás előrejelzések alapján ez a nap jobb mint a következő, akár ezen a napon is megmászható a csúcs.
Negyedik nap
Toubkal (4167m) csúcsnap
Mivel előző este összecsomagoltál, a korai ébresztőt követően pár perccel már a reggelidet majszolod a menedékházban. Érdemes feltankolni, hiszen meredek terepen, kitartó gyaloglás és kb. 900 méter szint legyűrése vár rád.
Rohanni most sem kell, 4000 méter felett ez persze nem is fog úgy menni, mint a Budai-hegyekben. Törmelékes terepen halad az ösvény, technikai nehézség nincsen, de túrabotot mindenképpen hozz magaddal.
Hóviszonyoktól függően elképzelhető, hogy hágóvasra is szükséged lesz a magasabb régióban. A csúcs elérése általában 3-5 órát vesz igénybe, az ereszkedés kb. 2 óra.
A menedékházba visszaérve jól esik a pihenés, így a terv szerint csak másnap ereszkedünk le a faluba. (Ha az időjárás nem megfelelő az előző napokon, akkor még a következő nap reggelén is megmászható a csúcs.)
Ötödik nap
Túra Imlilbe, utazás Marrakeshbe
Az első napi útvonalat követve, ezen a napon Imlilbe ereszkedünk. A táv teljesítése után transzferrel Marrakeshbe megyünk, ahol késő délután már a színes városi forgatagban pihenjük ki a túra fáradalmait.
Vezetőd ajánlására vacsorára megkóstolhatsz néhány helyi különlegességet. A marokkói konyhát a világ legfinomabbjai között tartják számon, így biztosan nem fogsz csalódni, ha nyitott vagy a kulináris élvezetkre.
Az éjszakát Marrakesh egyik szállodájában töltjük.
Hatodik nap
Marrakeshi városnézés
Reggeli kilépsz a szállás ajtaján és hagyod hogy magával ragadjon az ezer éves, történelmi látnivalókban gazdag berber nagyváros. A paloták és mecsetek után, egy kis sikátorból kiérve megérkezel a Jemaa el-Fna-hoz. Éjszakai nyüzsgés, nyárson birkafejet sütögető árusok, kígyó bűvölők és mindenféle kuruzslók – ez Észak-Afrika legnagyobb bazára.
Ebben a városban ér össze észak déllel, a városi civilizáció a sivatagi törzsek életformájával, a modernitás a történelemmel…így megéri rászánni még egy egész napot.
Hetedik nap
Hazautazás
A repülőjárattól függően ezen a napon elindulsz Budapestre. Amennyiben még maradnál Marokkóban túravezetőd segít néhány program javaslattal.
- Túravezetés (magyar kísérő vezetővel)
- Túravezető minden költsége
A túra indításához szükséges minimum létszám: 8 fő
A feltüntetett részvételi díj 440 Ft-os € árfolyamig érvényes.
- Trekking csomag díja: 190 EUR
- Szállás hegyi hüttékben
- Félpanziós ellátás a hegyi napokon
- Reptéri transzferek Marokkóban
- Teherhordó lovak díjai
- Helyi túravezető(k) díja
- Szállás Marrakeshben: 15 EUR-tól
- Étkezés Marrakeshben
- Ajánlott oltások: Tájékozódj az oltóközpont oldalán
- Kiutazás repülővel: 205.000 HUF-tól
- Kötelező sportbaleset-biztosítás: 10.410 HUF-tól
- Amennyiben szükséges helyben hágóvas bérelhető
További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.
Nyilatkozat
Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják.
Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.
Szükséges felszerelés
- Vízálló, meleg túra bakancs (csúcsnapra), a házig túracipő is megfelelő
- Két pár merinó gyapjú zokni
- Merinó aláöltözet (alsó és felső)
- Softshell nadrág és/vagy vízálló héjnadrág
- Meleg felső (polár, softshell, vékony pehely, primaloft, stb…)
- Pehelykabát (ha sokat állsz akkor ez lesz a legjobb barátod)
- Két pár kesztyű
- Sapka, sál, símaszk
- Napszemüveg és/vagy síszemüveg, naptej
- 30 literes túrazsák, amibe a szükséges eszközök is elférnek a személyes holmikon felül
- Duffel zsák (ebben kerülnek azok a holmik, amikre napközben nincsen szükséged. A teherhordó szamarak szállítják, így javasoljuk a vastag és strapabíró anyagból készült duffel zsákot.)
- Meleg, 3 évszakos hálózsák (a menedékházban elég hideg van)
- Egy pár teleszkópos túrabot
Ajánlott gyógyszerek
Láz- és fájdalomcsillapító, gyógyszerek hasmenés és kiszáradás esetére, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli.
Biztosítás
Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egészségügyi- és balesetbiztosítással. Ezt a befizetett ár nem tartalmazza!
Elektromos áram
A Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. A digitális fényképezőgépek és
mobiltelefonok akkumulátorait a szálláson fel lehet tölteni.
Étkezés és ivóvíz
A faluban és hegyi szállásokon igényelhető reggeli és vacsora is. Napközbenre azért érdemes néhány csokival, gyors energiaforrással készülni. Kizárólag palackozott vizet igyál, ennek vásárlására is mindenhol lesz lehetőség.
Időjárás
A Toubkal hideg és szeles lehet, főként a csúcsnapon, korán reggel. A hidegben kiemelten fontos a megfelelő réteges, szélálló öltözet. A túravezető helyszíni saját hatásköre, hogy a csoport biztonsága érdekében adott esetben a visszafordulás mellett döntsön.
Kommunikáció
Hivatalos nyelv az arab és a berber, franciául és angolul is sokan értenek.
Természetvédelem
A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem szabad szemetelniük. Ezek a fenntartható turizmus alapjai!
Tolerancia, viselkedés
Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség.
Utazás
A túrára repülővel utazunk ki, a repülőjegy foglalásban segítünk.
Beutazás
Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel utazhatnak ki Marokkóba. Vízum nem szükséges.
Valuta
Készpénz kivitele a javasolt (USD vagy EUR), bankkártyát nem igazán tudunk használni. A pénzváltásban a helyszínen segít a túravezető.
A Toubkal túra előtt és után az éjszakát egyszerű szállásokon töltjük (2-4 ágyas, fürdőszobás) a hegy lábánál lévő faluban (Imlil), illetve Marrakeshben. A hegyen a szállás menedékházban lesz, a Refuge de Toubkal 3207 méteren fekeszik. A túrára saját hálózsákot kell hozni, ugyanis a szálláson nem adnak ágyneműt. A hálózsák meleg, 3 évszakos zsák legyen, min. 0 fokos komfortú, hiszen a menedékházban esténként igen hideg tud lenni. A szálláson reggelit és vacsorát is kapsz, melynek árát a trekking csomag már tartalmazza. További részletek a Felszerelés és információk fül alatt.