MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos

A Kilimandzsáró 5895 méteres magasságával az afrikai kontinens legmagasabb pontja, továbbá a világ legmagasabb szabadon álló hegye. A Seven Summits* sorozat része.

Technikai nehézségek (hegymászó tudás) nélkül elérhető, klasszikus trekking csúcs; ez a világ egyik legnépszerűbb magashegyi túracélpontjává teszi.

A hegy felépítését tekintve egy hatalmas rétegvulkán, három vulkáni kürtővel. Ezek név szerint a Shira, a Mawenzi és a Kibo.

A Kibon található a hegy legmagasabb pontja, az 5895 méter magas Uhuru Peak.

A Kibo-t egyébként nem kialudt, hanem csak szunnyadó vulkánként tartják számon (utolsó kitörése kb. 200 ezer éve történt). Ennek jele a gázkibocsátás is, ami a mai napig megfigyelhető a hegyen és többször eredményezett már csuszamlásokat.

* A Seven Summits sorozat a világ hét kontinensének legmagasabb hegycsúcsait tartalmazza, amelyeket a kihívást teljesíteni vágyó hegymászók megmásznak. A lista a következő:

  • Mount Everest (Ázsia) – 8 848 m
  • Aconcagua (Dél-Amerika) – 6 962 m
  • Denali (Észak-Amerika) – 6 190 m
  • Kilimandzsáró (Afrika) – 5 895 m
  • Elbrusz (Európa) – 5 642 m
  • Vinson-masszívum (Antarktisz) – 4 892 m
  • Puncak Jaya / Carstensz-piramis (Ausztrália–Óceánia) – 4 884 m (vagy alternatívaként: Mount Kosciuszko – 2 228m)

Ez a sorozat a világ egyik legismertebb hegymászó kihívása.

A név

A Kilimandzsáró nevének eredete tisztázatlan, viták övezik. Az viszont biztos, hogy a német megszálláskor a Kilima-Ndscharo nevet kapta a hegy, amit azóta őriz. Első európai meghódítója Hans Meyer, német földrajztudós, aki a csúcsát Kaiser-Wilhelm-Spitze-re keresztelte.

Csak Tanzánia függetlenedése után kapta meg mostani nevét (Uhuru Peak), ami szuahéli nyelven Szabadság Csúcsot jelent.

A hegy kulturális és természeti jelentősége

A Kilimandzsáró nemcsak természeti szépsége miatt híres, hanem kulturális jelentősége miatt is. A helyi chagga nép számára a hegy szent hely, amelyet számos legenda és mítosz övez. Az ősi történetek szerint a hegy csúcsán élnek az istenek, és a hegy ereje védelmet nyújt a környék lakosainak.

A hegy természeti jelentősége is kiemelkedő. A Kilimandzsáró különböző ökológiai zónái – az esőerdőktől a sivatagos térségeken át a gleccserekig – rendkívül gazdag és változatos élővilágnak adnak otthont.

A hegy lábánál fekvő Kilimandzsáró Nemzeti Park a világörökség része, és számos endemikus faj élőhelye. Az éghajlati változások hatására azonban a hegy gleccserei gyors ütemben olvadnak, ami hosszú távú fenntarthatósági kérdéseket vet fel.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
Kilimandzsáró - Stella Point (5756m) - innen már közel a csúcs, de a hátralévő 1 óra sokkal többnek is tűnhet

Milyen nehéz a Kilimandzsáró, nekem való?

A Kilimandzsárót nem szabad félvállról venni, nem szabad lebecsülni, de nem is kell “terminátornak” lenned, hogy teljesítsd.

Technikai tudásra, hegymászó tudásra NINCS szükséged, kiváló fizikumra, jó állóképességre, monotonitás tűrésre már annál inkább. Trekking csúcs, így kizárólag gyalogolnod kell, hogy felérj a csúcsra, azt viszont igen kitartóan.

A napközbeni távok és túra időtartamok nem hosszúak (6-8 km, 3-6 óra), de 1000 méter szintemelkedés, több napon keresztül fárasztó lehet. A csúcsnap már igen megterhelő (kb.1100 szint, 10-16 óra). Mindez sötétben, kialvatlanul, nagy magasságban, hidegben, szélben. Nem lesz könnyű.

Kinek ajánljuk?

A Kilimandzsárót akkor ajánljuk, ha rendszeresen túrázól és nem okoz nagy gondot 1200-1500 méter szint megtétele, valamint képes vagy egy 25-30 km-es túra teljesítésére (tengerszinten vagy középhegységi körülmények között).

Ha biztosra akarsz menni, erősen javasolt némi magashegyi trekking tapasztalat szerzése.

A MountainGo a Kilimandzsáró “legkönnyebb” útvonalán megy, leginkább a magas csúcsesélyek miatt.

Ha szeretnéd növelni a csúcsesélyt, érdemes a Mount Meru akklimatizációs túrát is megcsinálni.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
Mount Meru - tökéletes taktikai lépés akklimatizációs szempontból

Előkészületek a Kilimandzsáró mászáshoz

Fizikai Felkészülés

A Kilimandzsáró megmászása alapos fizikai felkészülést igényel. Ajánlott legalább 3-4 hónappal a túra előtt elkezdeni az edzést.

A rendszerese túrázás mellett, leginkább az állóképességi sportok segítenek, mint a futás vagy a kerékpározás.

Fel kell készítsd tested a sorozat-terhelésre; mert a túrán naponta több órát kell megtenned úgy, hogy egyre több energiát igényel a szervezeted, miközben abból egyre kevesebb van.

A csúcsnap – ahogy fentebb már említettük – rendkívül megterhelő, akár 12-16 órát is talpon vagy. A mentális felkészültség pedig leginkább akkor szükséges, amikor már úgy érzed, nem bírod megcsinálni és esetleg a feladás határán táncolsz.

Ez jellemzően a csúcstámadás éjszakáján jelentkezik.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
Gyönyörű hajnal a Kilimandzsáró csúcsnapon

„Pole – Pole” – Hosszú távok, folyamatos terhelés és lassú tempó.

A Kilimandzsárón is ez lesz a lényeg. Mondhatni minél lassabb vagy, annál jobb, hiszen a szervezetednek közben van ideje szépen akklimatizálódni, hozzászokni az oxigénben kevésbé gazdag levegőhöz.

Ha túl gyors vagy, egy szót biztosan hamar megtanulsz szuahéliül: „Pole”. Helyi kísérőid ezt hajtogatják majd. A jelentése pedig természetesen: „Lassabban”.

Érdemes előzetesen magashegyi tapasztalot is szerezni, rövidebb túrákon részt venni.

A Kilimandzsáróra készülő túrázók számára nagy előny ha megismerkednek a magassági betegség tüneteivel és kezelési módjaival, mivel a Kilimandzsáró csúcsához közeledve egyre nagyobb a kockázat.

Szinte nincs olyan túrázó, akit ne érintenének a tünetek, de megfelelő felkészültséggel csupán némi kényelmetlenséggel kell számolni.
Az akklimatizáció szabályairól és a magashegyi betegség tüneteiről itt olvashatsz bővebben.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
"Lassan járj, tovább érsz"

Javasolt felkészítő és edző túrák a Kilimandzsáró előtt

Amennyiben nem túrázól rendszeresen hosszabb távokat (15-20 km) legalább középhegységi (pl: Pilis, Mátra) körülmények között, akkor a MountainGo magashegyi edzésterv-ben találsz egy tekintélyes túra listát.

Itt az egészen rövid, rávezető túráktól, a hosszú, nagyobb szintkülönbségű túrákig mindent megtalálsz. (Ne feledd, már a túrákon is nyugodt, kimért tempóban haladj, ez nem verseny.)

Ha már rendelkezel egy jó alap állóképességgel, de a magashegyek között még nem próbáltad ki magad, akkor a kezdő magashegyi túrák között érdemes szemezgetned.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
Felkészülés a Kilire - irány Marokkó és a Toubkal (4167m)

Kezdő magashegyi és gleccserjáró túrák, magashegyi csúcsok:

Az egyik legjobb és legkedveltebb bemelegítő túra a Kilimandzsáró előtt a Toubkal (4167m). Marokkó és az Atlasz-hegység csúcsa. Amolyan főpróbaként, tesztként is felfogható.

Kóstoló Afrikából, 2-3 nap magashegyi túrázás, 4000 méter feletti magashegyi tapasztalat, találkozás az akklimatizációval. A tapasztaltak alapján levonhatóak a tanulságok és pótolhatóak a hiányosságok. Pl: felszerelés optimalizálása, további felkészülés, edzés

Ráadásul a Toubkalra rendszerint októberben és májusban is megyünk, így a Kilimandzsáróra még kényelmesen fel tudsz készülni nyárig vagy a következő év januárig.

További kezdő túrák:

Nyári Magashegyi Talpaló
Grossvenediger túra (3666m) – az első gleccsertúrád

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
Grossvenediger (3666m) - kezdő gleccserjáró túra, jó felkészülési lépés, magassági tapasztalat

Felszerelés és Ruházat

Az alapvető felszerelések közé tartozik egy jó minőségű túrabakancs (nem kell merev “D kategóriás” hegymászó bakancs, de fontos, hogy meleg legyen), meleg ruházat (réteges öltözködés), meleg 4 évszakos hálózsák, amely megfelelően szigetel a hideg éjszakákon, valamint eső és szélálló ruházat.

Fontos kellék a túrabot, amely segít a stabilitás megőrzésében, a fejlámpa az esti és hajnali órákban való biztonságos mozgáshoz.

A magashegyi ruházatról itt találsz bővebb információt.

Kilimandzsáró felszerelés és pakoló lista:

A túrához ajánlott listát megtalálod a túra oldalán, a felszerelés és infó fül alatt.

Hogyan pakolj a Kilire?

A Kilimandzsáró túrád során alapvetően három felé oszlik az otthonról hozott csomagod.

1. A városi szállás megőrzőjében maradó holmik.

Minden olyan, ami nem szükséges a hegyen, de magaddal hoztad az utazás kényelme, vagy a túra után opcionális programokhoz. Készülj egy zárható táskával.

2. Egy kis hátizsákba (25-30 liter)…

a napi felszerelésed és személyes holmidat kell bepakolnod.

Mi kerül bele:

  • Fejlámpa
  • Esőkabát, extra meleg rétegek, pehelykabát
  • Tartalék kesztyű
  • Termosz / Kulacs / Ivótasak
  • Energia Szelet, snack napközben
  • Gyógyszerek
  • WC papír / Zsebkendő, kézfertőtlenítő gél
  • Naptej, napszemüveg, ajakír, fényvédő
  • Powerbank
  • Telefon
  • Személyes holmik, iratok, biztosítás, értékek

3. Egy strapabíró duffel bagben…

pedig az éjszakához szükséges felszerelésed és tartalék ruházat kerül. Ezt a zsákot napközben a hordárok viszik, maximális súlya nem lépheti át a 15 kg-t.

Mi kerül bele:

  • Párna
  • Meleg hálózsák
  • Programtól függően bakancs, tábori váltócipő
  • Tartalék ruházat, meleg rétegek
  • Személyes higiéniai felszerelés, nedves törlőkendő

Mire figyelj pakolásnál?

A zsák amibe pakolsz vízálló legyen, vagy a holmidat alaposan csomagold be vízálló tasakokba, nejlon szatyrokba. Hiába van külső esővédő huzatod, a hordárok ezzel nem fognak bíbelődni.

Ne pakolj bele törékeny, érzékeny dolgokat.

Nem javasoljuk a drága és sérülékeny túrazsákot, gurulós bőröndöt, inkább vásárolj egy strapabíró duffel bag-et. (Ez a repülésnél, feladott poggyásznak is kiváló.)

Alvás a hegyen és városban

Szállás Moshiban – a túra előtt és után

A MountainGo Kilimandzsáró túra előtt és utána az éjszakát Moshiban, egyszerű szállásokon töltjük. A szállások általában különálló, két emeletes házak, amelyek önálló apartmanokra osztottak. Az apartmanok 2-3-4 ágyasak, saját fürdőszobával, melegvizes zuhannyal, ágyneművel. (Talán viccesen hangzik, de javasoljuk, hogy készülj 3-4 rétegű WC papírral. A városi szálláson és a hegyen is jól fog jönni, az Afrikában divatos, egyrétegű helyett.)
A városi szálláson van csomagmegőrzés is, így ami nem szükséges a túrára, azt lenn tudod hagyni.
A szálláson a reggeli biztosított, mely egyszerű, de bőséges. A további étkezés megoldható a szálláshoz tartozó étteremben, vagy igény esetén a városban. Az utcai árusoknál, piacon olcsóbban (1-3 dollár), míg a helyi éttermekben már jóval drágábban (5-10 dollár) tudsz étkezni.
Egy üdítő vagy sör, helytől függően 1-3 dollárba kerül.

Szállás a hegyen

A hegyen a szállás végig puritán menedékházban lesz. A táborokban több típusú menedékház áll rendelkezésre, a 4-6 ágyas bungaló és 6-10 ágyas szobákkal rendelkező nagyobb házak.
Az épületek egyszerűek, emeletes ágyakkal és matraccal rendelkeznek.
Saját hálózsákot kell hozni. A hálózsák meleg, 4 évszakos zsák legyen, min. mínusz 7-10 fokos komfortú. A matrac biztosítva lesz mindenki számára, de ha szeretnél párnát, akkor azt hozz magaddal.

WC, mosdó, tisztálkodás

A hegyi szállások mellett minden esetben lesz WC és kézmosási lehetőség, melyek higiéniája nem tökéletes. Az alsóbb táborokban egyszerű mosdó blokkokra, a legfelső táborban bádog/fa pottyantós tákolmányokra számíts. WC papírt, törlőkendőt, kézfertőtlenítőt mindenképpen csomagolj.
Zuhanyzási lehetőség a hegyen sehol sincs, de minden táborban adnak néhány liter meleg vizet, amivel egy egyszerű mosdás a ház előtt lehetséges. A tisztálkodáshoz javasoljuk továbbá, hogy hozz magaddal nedves törlőkendőt.
Figyelem! Ha más útvonalon mész, akkor nagy valószínűséggel sátorban alszol a hegyen. Ebben az esetben szükséges, hogy legyen nálad derékalj és párna is.

A Kilimandzsáró időjárása

A Kilimandzsáró egy akkora geomorfológiai képződmény, hogy saját időjárást teremt maga körül. Jellemzően az Indiai-óceán felől érkező szelek alakítják, amik hol kevesebb, hol több csapadékot szállítanak magukkal, évszaktól függően.
CSÚCS-TIPP: Az időjárás alapvetően nem megjósolható. A probléma nem is az alacsonyabb régiókban van, hanem a Kili magasabb részein, ahol az erős szél, a hó és hódara szinte általános. A legjobb, ha egy nagyon húzós csúcsmenetre készülsz, mert így legfeljebb kellemesen csalódsz.

Kilimandzsáróra szezon – mikor érdemes menni?

Alapvetően a csúcs egész évben elérhető, de két fő időszakban van szezon, ekkor érdemes menni.
Január – Március eleje
Relatíve száraz, stabil időjárás, a nyárihoz képest kisebb forgalom a hegyen.
Június-Szeptember
Ebben az időszakban várható a legstabilabb időjárás, melynek köszönhetően ez a legnépszerűbb időszak a Kilimandzsáróra készülők körében.

A Kilimandzsáró és a klímaváltozás

A jégsapka kiterjedésének változását 1912 óta kísérik figyelemmel a Kilimandzsárón. Azóta a jég 85%-a olvadt el. Ez elég rémisztően hangzik és a 2000-es évek elején azt jósolták, hogy 20 éven belül teljesen el is tűnik a jég. A helyzet azonban normalizálódni látszik, bár hosszútávú konklúziók még nincsenek.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
A Kilimandzsáró hava

Éghajlati zonalitás

A Kilimandzsáró mászása során négy éghajlati övön haladsz át, miközben övenként találkozhatsz saját flórájukkal és faunájukkal. Esőerdei öv (~800-3000 méterig): A túra elején trópusi esőerdőben visz az utad. Itt jellemző a magas páratartalom, gyenge ködök és szitáló eső. A Kilimandzsáró ezen részét páfrányok, orchideák, füge- és olivafák borítják. Az állatvilág is bemutatkozik, hiszen találkozhatsz majmokkal, antilopokkal és akár elefántokkal is, attól függően, hogy melyik úton indulsz a csúcs felé.

Alacsony alpesi öv (~3000-4200 méterig):

3000 méter körül varázsütésre tűnik el az esőerdő és füves puszta váltja fel. A páratartalom jóval alacsonyabb, mint alább és a hőmérséklet esténként már eléri a 0 fok körüli értéket. A növényzet legjelesebb képviselői a pálmafára emlékeztető Lobelia-k, melynek egyik faját báró Teleki Sámuelről nevezték el (Lobelia telekii).

Magas alpesi öv (~4200-5000 méterig):

Ezt az övet száraz sivatagi viszonyok jellemzik. A nappali hőmérséklet magas és nagyon erős a napsugárzás (a naptej elengedhetetlen). Éjszaka viszont bőven fagypont alá esik a hőmérséklet. Kárpótlásul innen már tökéletesen látszik a cél, a Kibo lejtői és a Kilimandzsáró csúcsa.

Glaciális öv (~5000-5895 méterig):

Ez a legfelső öv, amit már magashegyi – szinte sarkvidéki – körülmények jellemeznek. Az oxigénszint kb. fele a tengerszinten lévő mennyiségnek; a napsugárzás igen erős; az éjszaka fagyos és a szél is könyörtelen tud lenni… nem az a hely, ahol érdemes sokáig teketóriázni.

Magassági övek

A Kilimandzsárót három magassági öv osztja fel.

1. Magashegyi zóna, nagy magasság (2500-3500 méter): Kb. 3 napot töltesz ebben a magasságban. Vannak akiknél már itt jelentkeznek a magashegyi betegség tünetei.

2. Magashegyi zóna, nagyon nagy magasság (3500-5500 méter): Ebben a zónában is 2-3 napot töltesz majd. Érdemes tartani egy akklimatizációs napot, amikor szintben feljebb mászol, ott töltesz egy kis időt, majd vissza ereszkedsz aludni alacsonyabb magasságra. Itt már szinte mindenkin jelentkeznek a magashegyi betegség valamilyen fokú tünetei.

3. Extrém magassági zóna (5500 méter felett): A legfelső zóna. Itt várhatóan csak néhány órát töltesz majd, míg a Kibo felsőbb részéről elérsz az Uhuru csúcsig és vissza. A magashegyi betegség itt érzékelteti legjobban hatását, főleg ha nem akklimatizálódtál rendesen, ezért még állapotod romlása előtt meg kell kezdeni az ereszkedést.

Akklimatizáció és magashegyi betegség

Az akklimatizáció a magashegyi hegymászás velejárója. Sok különböző módszerről hallunk, de sok esetben az akklimatizáció az egyéntől függ, hogy kinek hogy reagál a szervezete a csökkent oxigénszintre.

Ugyanis ez okozza minden nehézségét a magasságnak. Szervezeted ehhez a csökkent oxigénszinthez próbál alkalmazkodni.

Ha betartod a legfontosabb szabályokat, akkor jó eséllyel sikerülhet is.

Töltsd le az akklimatizációs útmutatót.

Túravezetőid a Kilimandzsárón

Biztonságod és a zavartalan túra érdekében a MountainGo Kilimandzsáró túrán helyi (tanzániai) és magyar kísérő túravezető is segíti a csapatot.

A helyi vezető kötelező és náluk jobban senki sem ismeri a Kilit, ők felelnek a napi programért, a tempóért, a pihenőkért.

A magyar vezető elsősorban kísérő és túra koordinátori szerepet lát el, abban segít, hogy minden flottul menjen.

Teherhordók

Az expedíció során egy egész csapat kísér majd, akik mind azon munkálkodnak, hogy könnyebbé, komfortosabbá tegyék a néha igenis zord körülményeket a hegyen. A csapat a helyi vezetőkből, hordárokból és szakácsokból áll, nagyjából csapattagonként 2-3 fő. Mindenkinek személyes portere lesz.

Ezek az emberek nagy tapasztalattal bírnak magashegyi túrázás területén, nagyon jó helyismerettel rendelkeznek, ismerik a hegy flóráját-faunáját. Érdemes rájuk odafigyelni. Nagyon sok történetet tartogatnak a kíváncsi hegymászónak.

A helyiekkel angolul tudsz kommunikálni. Ki jobban, ki kevésbé beszéli a „közös nyelvet”.

Arra az esetre, ha szeretnél egy kicsit a kedvükben járni, balra találsz néhány szót szuahéli nyelven. Ki ne örülne, ha a hazájában a saját nyelvén köszönti őt egy messziről jött utazó.

  • Helló!: JUMBO
  • Üdvözlet: KARIBU
  • Hogy vagy? : HABARI?
  • Jól : NZURI
  • Lassabban : POLE
  • Kérlek : TAFADHALI
  • Elnézést : SAMAHANI
  • Köszönöm : ASANTE SANA
  • Víz : MAJI
  • Viszlát : KWAHERI

Borravaló/Jatt:

Meg kell említenünk a „jattolást”, mint egy kötelezően bevett szokást. Ezzel honorálod segítőid kitartó munkáját. A jattot a túra után szokás átadni, amikor a csapat már levonult a hegyről.

További részletek itt.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
A Kilire több útvonal is vezet - mi a legjobb csúcsesélyek miatt a Machame útvonalat visszük

Útvonalak a Kilimandzsáróra

Afrika legmagasabb hegyére sok útvonal vezet.

1. Machame

A Machame a Kilimandzsáró legnépszerűbb útvonala. Statisztikák szerint, a mászók közel 50%-a ezen az útvonalon próbál feljutni a csúcsra. Az út horizontális hossza 60 km a Machame kaputól a Mweka kapuig. Ez 6-7 nap alatt teljesíthető, úgy hogy egy akklimatizációs nap is belefér. A 6 napos verzió kicsit rohanósabb, jobbak az esélyek ha lassabban haladsz – így mi a 7 napos verziót preferáljuk.

[táv: 60km / szint: 4255m]

2. Marangu

A Marangu a Kilimandzsáró legöregebb útvonala és az egyik legnépszerűbb is, hiszen ez az egyetlen út, amely mentén végig menedékházakban alhatsz. A túra 5 nap alatt teljesíthető, de ajánlott plusz egy nap akklimatizáció. Mivel ezen az útvonalon ugyanaz a fel- és lemeneti út, ezért nagyon zsúfolt lehet.

[táv: 70 km / szint: 4025 m]

3. Shira

A Shira útvonal a Lemosho őse. Magasan kezdődik (3600m), ezért csak gyakorlott magashegyi túrázóknak ajánlott, vagy olyanoknak, akik már korábban akklimatizálódtak valahol. Az út 6–7 nap hosszú. Az ereszkedés a Mweka úton történik. [táv: 66 km / szint: 2295 m] 4. Lemosho A Lemosho út viszonylag új. Ez a hegy nyugati oldalától indul, ami még mindig „vad”. Így, egy kis szerencsével akár antilopot, bölényt, de még elefántot is láthatsz. Az útvonalat a túrázók általában 6 nap alatt teljesítik.

[táv: 67 km / szint: 3565 m]

5. Rongai

A Rongai út az egyetlen, ami a hegy északkeleti oldalától indul. Ennek számos előnye van. Érintetlensége okán színes az élővilág, itt a legkisebb a forgalom és tájolásának köszönhetően itt kell a legkevesebb csapadékra számítani. Az útra legalább 6 napot érdemes szánni. Ha akklimatizálódni is szeretnénk, akkor 1–2 plusz nap sem árt.

[táv: 72k m / szint: 3945 m]

6. Northern Circuit

A Norther Circuit szintén egy új útvonal a Kilimandzsárón. A nyugati oldalról indul és a követi a Lemosho útvonalát, majd letér a kevésbé zsúfolt „Északi Körútra”. Emiatt hosszabb, 8–9 nap alatt teljesíthető.

[táv: 96,5 km / szint: 3535 m]

7. Western Breach

A Western Breach a legnagyobb kihívást jelentő útszakasz a Kilin. Egy halálos áldozatokat követelő baleset után 2006-ban egy évre lezárták. A balesetet kőomlás okozta. Több másik út felől is megközelíthető, de a legkeményebb az Umbwe irányából. Persze ez sem igényel sziklamászói tapasztalatot, de így már nem csak egy „sima” trekking a feljutás.

[táv: 52 km / szint: 4295 m]

8. Umbwe

Az Umbwe út volt a legmeredekebb és legrövidebb út a Kilimandzsáró csúcsára, hiszen közvetlenül haladt az Uhuru Peak irányába a fentebb leírt Western Breach vonalát követve.

Manapság azonban már nem ezen a sziklás letörésen mászol, hanem rákanyarodsz a Machame útra és a csúcsot elérve a Mweka útvonalon ereszkedsz vissza a hegy lábához.

[táv: 51 km / szint: 4095 m]

A Kilimandzsáró túra költségei és tudnivalók

Mennyibe is kerül egy Kilimandzsáró túra? Egy Kilimandzsáró túra ára, költségei sokat számára döntő tényező lehet. Részletes összefoglalónkat az alábbiakban olvashatod.

Sok tényező lesz hatással a végösszegre, de azt biztosan leszögezhetjük, hogy egy afrikai túra nem lesz olcsó mulatság.

Az odautazás, a helyszíni költségek, a megfelelő magashegyi túra felszerelés mellett számtalan aprósággal kell még kalkulálni, függetlenül attól, hogy szervezett keretek között vagy saját szakálladra vágsz neki.

Bizonyos tételek folyamatosan változ(hat)nak, ezért van olyan, ahol “tól-ig” illetve körülbelüli árakat adtunk meg.

Utazás

Az egyik legnagyobb tétel lesz a túra költségeit tekintve.
Nemzetközi repülőjegy: Budapesti indulás esetén, általában egy átszállással (Istambul) érkezel meg a Tanzániába, a Kilimanjaro Airportra.
A legrövidebb utak, kb. 11-12 órásak. A repülőjegy árak gyakran változnak, de minimum 290-320 ezer Ft-al kell számolni.

(A pontos árakat ellenőrizd például a skycanner vagy momondo oldalán.)

Trekking csomag

A trekking csomag jelentős tétel lesz a számlán az utazási költségek mellett.
Ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a Kilimandzsárón egy túrázóra 2-3 főnyi személyzet jut és a nemzeti park belépő napi díjai évről-évre jelentősen nőnek.

Mi is az a trekking csomag és mit tartalmaz?

A legtöbb utazásszervező a helyszínen fizetendő túraköltséget egy kalap alá véve egy ún. trekking csomagot készít.

A trekking csomag költség kb. 50-60%-át a Nemzeti Park Belépő, illetve szállás vagy kempingezési díj + 18% adó adja. A maradékból kell kigazdálkodni, a helyi vezetőket, hordárokat, étkezést, transzfereket, városi éjszakákat.

Trekking csomag tartalma (helyszínen fizetendő, kb. 1500 USD): (aktuális árat a túránál találsz)

  • Reptéri transzfer
  • 2 éjszaka Moshiban (érkezéskor és a túra után 1-1 éjszaka)
  • Szállás a túra során (menedékházakban)
  • Transzfer Moshiból a hegy lábához és vissza
  • Belépők, engedélyek
  • Helyi vezetők és hordárok, szakács díja
  • Napi 3x étkezés a hegyi napokon

 

Ezen költségekre USD-vel (készpénzben) szükséges készülni.

A végösszeg változó lehet ha más szolgáltatóval mész, de értelemszerűen ha Te spórolni akarsz ezen, akkor valószínűleg a végén rajtad fognak spórolni…és hiányos, vagy alacsonyabb színvonalú szolgáltatásokat kapsz.

Borravaló a teherhordóknak

A Kilimandzsáró túra után minden túrázó “borravalóval” támogatja a helyi szolgáltató embereit, a teherhordókat, a szakácsot és a helyi túravezetőket. Ez bevett szokás, nagyjából 200 USD-t szokott adni egy résztvevő, amit a helyi csapat vezetője szétoszt. A pénz mellett a nehezen beszerezhető eszközöknek és túrafelszereléseknek is nagyon örülnek.

Vízum és beutazás

Hogy beutazhass Tanzániába, mindenképp szükséged lesz turistavízumra. Szerencsére ezt a reptéren, érkezéskor elegendő igényelned. Ez egyszeri belépést biztosít és három hónapig érvényes. Ára: 50 USD.
Az ügyintézés nem bonyolult. Útleveled bemutatásával felveszik az adataidat és kifizeted a vízum árát. Mindenképpen készpénnzel készülj, kártyával nem lehet fizetni.

Pénz

Tanzániában a hivatalos pénznem a Tanzániai Shilling (TSh), de USD-t is mindenhol elfogadnak, így váltani nem feltételnül szükséges. A hegyen semmire nem tudsz költeni, így maximum szuvenírvásárlásra vagy a városi költőpénz esetében lehet szükséged shillingre.

Magyarországról USD-vel készül, kis (1-5-10-20) és nagyobb (50-100) címletekkel.

Váltani jobban szeretik a nagyobb címleteket, de egy utcai árus hanyatesik, ha 100 dollárossal akarsz majd fizetni a 2 dolláros kebabért.

Bankkártyával nem nagyon lehet fizetni és nem is javasolt, mert súlyos százalékokkal terhelhetik az összeget.

Védőoltások és más megelőzési módszerek

Mint tudjuk, Közép-Afrikában nem minden fenékig tejfel. Ajánlott, hogy néhány védőoltás is szerepeljen a felkészüléskor a „Még itthon el kell intézni” listán, bár kötelező védőoltás nem szükséges a belépéshez Tanzániába. Javasoljuk, hogy 1-2 hónappal utazás előtt keresd fel valamelyik Nemzetközi Oltópontot vagy az Országos Epidemiológiai Központot, és tájékozódj az ajánlott védőoltásokról.

Íme a térség kiemelt betegségei:

Sárgaláz: gyakori. Szúnyogok terjesztik. A vakcina 10 napon belül alakítja ki a védelmet és hatása 10 évig biztosan fennáll. Hasznos link: https://www.utazaselott.hu/sargalaz 12

Hepatitisz A/B: gyakori. Védőoltás létezik ellene. Érdemes beadatni, hiszen a hepa A elleni 10-15 éves, a hepa B elleni pedig életre szóló védelmet biztosít. Ezeket a védőoltásokat 1-2 hónappal a túra indulása előtt kell beadatni, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak.

Hasznos linkek:

Kolera: csak palackozott/tisztított vizet fogyassz, így a kolerafertőzés veszélyét teljesen kizárod.

https://www.utazaselott.hu/kolera

Malária: a 2000 méteres tengerszint alatti területeken van jelen a betegséget terjesztő moszkító. Így míg ez alatt tartózkodsz, védekezned kell ellenük. Egyrészt gyógyszer szedésével, amit itthon, orvos írhat fel. Másrészt pedig, hogy óvakodsz a szúnyogcsípéstől és beveted a szúnyogriasztót és a szúnyoghálót.

https://www.utazaselott.hu/malaria

Ha az összes oltást be kell adatni, a végösszeg jelentős tétel lehet a számlán, kb. 190.000 Ft. (Pontos árakért, látogass el az Oltóközpont oldalára.)

Étkezés, folyadékbevitel

A több napos fárasztó túra során figyelned kell arra, hogy mindig legyen energia utánpótlása a szervezetednek, különben hamar elfáradsz.

A megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel nagyban hozzájárul túrád sikeréhez, különös azért, mert magashegyi környezetben sem az étvágy, sem az emésztés nem ugyanúgy működik, mint ahogy megszokhattad.

Szerencsére az Kilimandzsáró túrát támogató helyi csapat mindig ellát majd a szükséges ételekkel és megfelelő mennyiségű folyadékkal. A menüben hús, tojás, zöldségek, gyümölcsök, tészta, kenyér, rizs, zab is szerepel, azaz minden megvan, ami a túrázó energia utánpótlásához kell: fehérje, szénhidrát és egy kevés zsír.

Reggeli: porridge (zabkása), kolbász, toast kenyér, tojás, zöldség, palacsinta, kávé, tea, kakaó, víz.

Ebéd/Vacsora:

A csúcsnapot leszámítva, ebéd környékén már a következő táborban leszel, ahol meleg ebéddel, majd később meleg vacsorával szolgálnak.

Ezek egyszerű, laktató ételek. Levesek, rizs, csirke, tészta.
Ha napközben szeretnél enni valamit, akkor készülj snackkel, energia szeletekkel itthonról.

Különösen fontos ez a csúcsnapra, itt ugyanis este 11 körül “reggelizel”, éjfélkor pedig indulsz a csúcsra.

Az ebédet már az utolsó táborba visszatérve fogod elfogyasztani. A két étkezés között mindenki maga gondoskodik az energia bevitelről.

Néhány tipp, amire érdemes figyelned az étkezés kapcsán.

1. Mindig igyál megfelelő mennyiségű folyadékot.
Nem hangzik kevésnek, de legalább napi 3 litert jelent, ami lehet víz és mondjuk izotóniás / italpor keveréke, illetve tea. Legyen termoszod, hiszen így egész nap lesz nálad egy forró ital. Ezen felül praktikus még egy sima vizes kulacs vagy a hátizsákba elhelyezhető “camelbak”, mivel ezzel megálló és pakolgatás nélkül is tudsz inni.

A tartály szívószálja legyen kívülről szigetelt, ez különösen a csúcsnapon fontos, mert ilyenkor hajlamos befagyni. Az is segít, ha ivás után a csutorából és a csőből kicsit visszafújod a vizet.

Figyelem! Műanyag PET palackot (pl: kólás, ásványvizes) nem vihetsz be a Nemzeti Parkba.

A túra során megfelelő mennyiségű folyadék végig biztosított, minden reggel és érkezéskor a táborba érve, gyakorlatilag bármennyi vizet és teát kérhetsz.


2. Mindenképpen kerüld az alkoholos és koffeines italokat, mert ezek csak felgyorsítják a dehidratációt! Jó ha tudod, hogy a nemzeti park területén illegális az alkohol fogyasztás és az akklimatizációnak is nagyon rosszat tesz. A Kilimanjaro sör megvár a túra után is.

3. Tartsd megfelelő szinten a vércukorszinted és figyelj a sóbevitelre is. Legyen nálad egy-két csoki, müzliszelet, illetve sótabletta. Ez utóbbi segít abban is, hogy elkerüld az izomgörcsöket, amik kellemetlen helyzeteket okozhatnak esténként. A sótabletta adagolást ne vidd túlzásba, mert hasmenést okozhat, és mindig fogyassz 2-3 dl folyadékot is mellé.

4. Esténként, amikor eszel, koncentrálj a megfelelő mennyiségű fehérjére (pl.: hús, olajos magvak, fehérjeszelet), zsírra (pl.: hús, olajos magvak) és szénhidrátra is. (pl.: gabonák, zöldség).

5. Túra közben, fél óránként igyál egy-két kortyot, és 45-60 percenként egyél egy falatot. Nem kell lakomát csapni, de ne várd meg amíg eléhezel. Mindig legyen a zsebedben egy tartalék energiaszelet, ami az utolsó kilométeren „berepít” a következő táborba.

Tanzániáról

Tanzánia, Afrika keleti oldalán fekszik, az Indiai-óceán partján, mintegy 945.000 km² területen. Lakossága, becslések szerint 58-64 millió fő, hivatalos nyelvük a szuahéli és az angol.

A Kilimandzsáró, Afrika legmagasabb csúcsa, ország északkeleti részén, a kenyai határ közelében található.

A történelmi főváros, Dar es-Salaam, amely egyben a gazdasági és kereskedelmi központja. Közigazgatásilag a főváros azonban 1970 óta, Dodoma.
Az ország felszínének nagy része szavanna, északon pedig hatalmas vulkánok emelkednek ki.

Moshi

A Kilimandzsáró túra kiindulópontja 800 méteren fekvő, kb. 200 ezres lakosú Moshi. A Kilimanjaro Airporttól 40 km-re fekvő településen általában 1-1 éjszakát töltenek (érkezéskor és a túra után) a túrázók.

A településen historikusan mezőgazdsággal foglalkoztak, de a turizmus természetesen mára már sokkal markánsabb. Afrika csúcsa köré települt szolgáltatók mind-mind igyekeznek hasznot húzni az ide látogató turistákból.

Ennek köszönhetően itt mindent megtalálsz – hotelek és éttermek minden kategóriában, kávézók, pénzváltók, felszerelés és túra boltok, élelmiszer, piac…turisztikai szolgáltatók.

Szafari

A Kilimandzsáró túra után tökéletes levezetés és egy életreszoló élmény egy szafari túra. A 3 napos, terepjárós csillagtúrán több nemzeti parkot is érint a csapat. Így találkozhatsz: elefánttal, gnúval, zsiráffal, zebrával, bivallyal, antiloppal, oroszlánnal, hiénával, leopárddal, vízilóval, gepárddal, orrszarvúval és még sok egyéb állattal.

A szafari programon csak helyi vezetőd lesz, akivel angolul tudsz kommunikálni. A szállások kényelmes, 2-4 ágyas szobák, privát fürdőszobával, reggelivel. A szafari túra során kiadós ebédcsomagot és vacsorát is kapsz.

A Szafari túráról további információkat a Kilimandzsáró jelentkezés után kapsz.

Meru:

A Mt. Meru a Kilimandzsáró “kistestvére”, 4562 méter magas. Jóval kevesebben látogatják, mint a Kilimandzsárót, pedig csodás túra.

Akklimatizációs szempontból kiváló stratégia. Teljesítése és egy kis pihenő után, a Kilimandzsáró csúcsesélyek nagy mértékben emelkednek. Emellett szép kilátás nyílik a Kilire és a szavannák állatvilágával is találkozhatsz.

A túra teljesítéséhez 3-4 nap szükséges.

A Meru túráról további információ itt.

MountainGo Kilimandzsáró Túra Kisokos
Mount Meru (4566m) - Tanzánia második legmagasabb csúcsa, amely az Arusha Nemzeti Park területén emelkedik. Bár magassága (így híre is) jóval elmarad Kilimandzsáróhoz képest, a Meru sajátos varázsa lenyűgöz mindenkit. A kráterperem mentén húzódó látványos ösvények, a vulkáni táj vadregényes formái és a gazdag vadvilág teszik felejthetetlenné az utat.

További kérdések és válaszok a Kilimandzsáróról

Ha még maradt benned kérdés, kérjük, hogy jelezd felénk és segítünk. Elérhetőségeinket itt találod.

A legfontosabb tudnivalók akklimatizáció kapcsán | A magashegyi betegség tünetei, ismérvei | Hogyan akklimatizálódj, mire figyelj